Tőke Péter: A pénzügyi szabadságharc fegyelmet, bizalmat és lojalitást kíván

Orbán éve, a Szembeszállás éve

 

2011 – akár úgy is nevezhetnénk – Orbán Viktor Éve. A nagy lehetőségek éve, a bizonyítás éve, egy új korszak kezdetének éve, a magyar nemzet gyarapodásának, uzsorarabszolgaság alóli felszabadulásának, a további lakossági sarcot követelő nemzetközi pénzhatalomnak fityiszt mutatás első éve.

Ha miniszterelnökünket képletesen karmesternek tekintjük, akkor több pályán is vezényel. Itthon a kormánynak, az országnak talán könnyebb lesz, bár a Hungary nagyzenekar egy része szándékosan falsul játszik, izgága, ismeri az összhangzattant, de fegyelmezetlen, a demokráciáról, Alkotmánybíróságról papol ahelyett, hogy a vonót húzná, vagy a trombitáját fújná. Az ilyennek a szájába inkább lufi való, míg a renitens hegedűs kezébe hátvakaró (azt húzogathatja, azzal nem zavar senkit). Szóval Orbán karmesternek a sok ellendrukker, böszme szólista, és az orvosi igazolással rekedt, vagy csak tátogó kórustag miatt nehéz lesz itthon összehoznia a nagy szimfóniát, ráadásul az Európai Unió zenekarát is vezényelnie kell. Ott is akadnak gondok jócskán. Kérdéses, hogy a féléves magyar vendégkarmester nyújthat-e egyéni művészi teljesítményt, vagy csak marionettpálca-lengető lesz, akit Rompuy és Barroso bábfiguraként madzagon rángat majd. Én hiszem, hogy nem így lesz, a régi, neoliberálist felszámoló új, igazságosabb világrend az EU-ban is teret hódít, egyre többen állnak majd át a spekuláns, lufis tolvajkapitalizmus oldaláról az embercentrikus, értékteremtő, valódi piacgazdaságéhoz. Ma még kérdés, hogy elterjed-e széles körben a pénzügyi szabadságharc, amit a magyarok kezdtek, vagy a PIGS déli államok továbbra is az EU gazdagabbjait pumpolják és fenyegetik az eurózóna összeomlásával. Mindenütt óriásiak, szinte visszafizethetetlenek az adósságok, egymást érik a megszorító intézkedések és a lakossági tiltakozások. Lesz-e valamilyen hatása annak, hogy Orbán karmester úr a saját országával példát mutat?

 

Minden magyar 2 milióval tartozik

 

Megdöbbentő, szinte sokkoló volt az, amikor ezt a miniszterelnök az Országház ülésén bejelentette. Mi sem nagyobb bizonyítéka annak, hogy demokrácia van, mert ha diktatúra lenne, akkor az összes SZDSZ-est, szocialistát, MDF-est azonnal letartóztatnák, és károkozásuk arányában teljes vagy részleges vagyonelkobzásra ítélnék. Az nem menti fel őket bűnük alól, hogy nem tudtak társaik tetteiről. Ez olyan, mint az, hogy a felelősségrevonás alól nem mentesít a törvény nemismerése. Mándoki Andor kollégám 12. oldalon kezdődő leleplező írásából megtudhatjuk, hogy a Kádár-korszak reform-közgazdászaitól az Antall-, Horn-, Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok gazdasági és pénzügyi elitje szándékosan adósította el az országot, és árusította ki külföldieknek a nemzeti vagyont.

 

(…) A magyarok nyomorúságán, elszegényedésén, és a nemzet kifosztásán egyes magányszemélyek és titkos, vagy ismert nemzetközi szervezetek igencsak meggazdagodtak. Tőlünk többet kasszíroztak, mint más, hasonló balekországokon. Hogy ez másutt is így van, azt még XVI. Benedek pápa is megerősítette:

– Ma névtelen tőkék teszik rabszolgává az embereket, névtelen hatalmak, amelyek felhasználják őket, kínoznak és ölnek. Pusztító erőt képviselnek, amely fenyegeti a világot. Jelen van továbbá a terrorista ideológiák hatalma is. Ezek szerint Isten nevében kell erőszakot elkövetni, de hamis istenségekről van szó, amelyeket le kell leplezni – mondta a szentatya a közel-keleti püspöki szinódust megnyitó, rögtönzött beszédében.

Hogy melyek a névtelen tőkék és milyen hatalmasságok állnak mögöttük, azt már többször is olvashatták e lap korábbi számaiban. Közvetlenül, de inkább közvetve és rejtőzködve ők idézték elő a gazdasági világválságot is, amelyen Goldman Sachs és banktársai hatalmas pénzeket kerestek. Az IMF, amellyel hadilábon állunk vagy álltunk, csak kisinas hozzájuk képest. E szervezet, a Nemzetközi Valutaalap is változások előtt áll, a G-20-ak dél-koreai találkozóján döntés született a megreformálásáról. Hogy mire számíthatunk? Mielőtt erre válaszolnék egy köztiszteletben álló zsidó barátunk viccét idézném:

– Hallotta, hogy Kohn lement a bányába dolgozni?

– Nem.

– Nem is fogja hallani soha!

Ugyanez az IMF-re adaptálva:

– Hallotta, hogy a megreformált IMF nemcsak kőkeményen behajtja a kamatokat és az adósságokat, hanem a profitja egy részét otthagyja a bajban lévő ország éhezőinek, hajléktalanjainak?

– Nem.

– Nem is fogja hallani soha. De azt inkább, hogy még a haldokló temetésre félretetett kis pénzecskéjét is elveteti újabb és újabb, zseniális megszorító intézkedéseivel.

 

Az újabb sarcok és megszorítások ellen

 

A Fidesz-kormány nem volt hajlandó ezen a kilátástalanságot csak növelő, eladósodást fokozó úton továbbmenni. Orbán Viktor azokra vetett ki átmeneti válságadót, akik a gazdasági és pénzügyi nehézségek közepette is nagy profitokat könyvelhettek el. Ez a lépés nagy felháborodást váltott ki a nemzetközi pénzügyi körökben, egyes nemzetükről azt sem tudó eszik vagy isszák neoliberálisok rohangáltak Brüsszelbe, New Yorkba feljelenteni az új magyar vezetést, ám nem sokra mentek vele, mert Orbán Viktor hajthatatlan maradt. Tudta, hogy jó úton jár. Felismerte, hogy vége a neolberalizmusnak, a nép további fosztogatásának, anyagi leterhelésének.

Ki hitte volna, hogy e forradalmi új koncepciót maga a Világbank egyik korábbi vezető közgazdásza, Joseph Stiglitz Nobel-díjas professzor erősíti meg: „Nem a megszorítások jelentik a megoldást!”

A Columbia Egyetem professzora elhibázottnak nevezte az Európában elterjedő megszorító jellegű gazdaságpolitikákat. A költségvetési nadrágszíj-húzás csak a piac egyes szereplőinek, egészen pontosan a pénzügyi piacnak kedvez, azoknak az embereknek, akik miatt a válság kialakult. „A piaci szereplők rövidlátók, csak a hiányról beszélnek ahelyett, hogy azt néznék, mire is költik a pénzüket az államok” – jelentette ki a Nobel-díjas professzor.

Karmesterünknek itthon és az EU-ban is nehéz dolga lesz, mert egyfelől a GDP-arányos magyar államháztartási hiányt 3 százalék alatt kell tartania, s a hazaihoz hasonló szigorral kell a tagállamokat is takarékosságra, kiadáscsökkentésre buzdítania, ami gazdaságfékező, s egyáltalán nem válságcsökkentő, másfelől az élénkítéshez, munkahelyteremtéshez, a piacot fellendítő vásárlóerő növekedéshez pénz kell. Igen ám, de milyen pénz? Az IMF és a befektetési bankok újabb uzsorakölcsönei, vagy spekuláns tőke? A neoliberális vagy neoklasszikus közgazdaságtan csak ebben tud gondolkodni, ez bukott meg a 2008 óta tartó pénzügyi válsággal, de sok állam még ma is csak ebben az uzsora-mókuskerékben futja a reménytelen köröket. Azt ugyanis nem tehetik meg, amit az USA, hogy a FED-del beindíttatja a bankóprést, és fedezetlen pénzzel tömi tele a gazdaságát és a fogyasztóit, hogy ezzel a lufi-vásárlóerővel teremtsen termelést és piacot bővítő keresletet.

„Ironikus, hogy a FED ezt a likviditást annak reményében teremti meg, hogy újjáéleszti az amerikai gazdaságot” – mondta a Nobel-díjas közgazdász nemrégiben az amerikai Columbia Egyetemen. Stiglitz szerint azonban „ezzel nem csinál semmi jót az amerikai gazdaságnak, csak káoszt okoz a világ többi térségében”.

Ezt a tőzsdézők a saját bőrükön érzik. Emlékszem azokra a hetekre, amikor a spekuláns pénzpiac úgy várta az USA sok százmilliárd dolláros pénzöntését, mint az égi mannát. Okozott is árfolyamemelkedéseket, de csak átmenetileg. Ismét csak Stiglitzet kell idéznem: Azok a hatalmas pénzek, amelyeket a Fed és az EKB kiáramoltat, instabilitást okoznak a globális devizapiacokon és káoszba viszi a világot, semmint a globális gazdasági fellendülést segítené. (…)

 

Gazdasági és pénzügyi szabadságharc

 

Ezt a kifejezést először Kocsi Ilonától, a Világgazdaság főmunkatársától hallottam még szeptemberben. Meg is lepett, mert egy neoliberális közgazdász ilyesmiket nem szokott papírra vetni: „Először itthon kell stabil gazdasági hátteret, fegyelmezett fiskális politikát megvalósítani, utána már könnyebb lesz a nemzetközi pénzügyi függetlenséget is vívni” – írta. Egyetértek vele. Ez persze csak egy szűkebb, de helyes nézőpont. Mi a Leleplezőnél szélesebb és átfogóbb körben gondolkodunk és másként fogalmazunk. Mint ahogy Orbán Viktor is, aki forradalmi változásokról beszél. Szerintünk nem lehet csak a fiskális politikára koncentrálni. Én úgy gondolom, hogy az Orbán-kormány célja az uzsoragyarmati státustól való szabadulás, a nemzet monetáris, s egyben gazdasági szabadságnak és függetlenségének visszaszerzése, egy fejlődő, gazdagodó, polgárainak jobb jövőt nyújtó Magyarország megteremtése. Ezt fejtettem ki részletesen előző számunk vezető cikkében, amit most nem ismétlek meg, a titokról pedig a 15. oldalon kezdődő összeállításunkban írunk.

Amikor november végén e sorokat írom, újra elővettem Kocsi Ica szeptemberi írását, mert a 2011-es költségvetéshez és a pénzügyi forradalom tennivalóihoz hasznos útmutatókat ad.

Kicsit átfogalmazva: nagyon tudatos, nagyon szigorú, nagyon következetes költségvetési politikára, átfogó strukturális átalakításokra, vagyis valóban egy teljesen új állam- és gazdasági rend kialakítására van szükség. Az első Fidesz-kormány két-három évig képes volt a fiskális szigorra. Most azonban ennél több kellene a tartós eredményhez. (Többről is van szó!) Recseg-ropog az államgépezet több eleme, s a gazdasági növekedés sem indult még el igazán. (Szerintem már vannak jelei.) A pénzügyi szuverenitás, a pénzügyi szabadság csak akkor teremthető meg, ha egy stabil, növekedésre képes, egészséges nemzetgazdaság adja az alapjait. Stabil gazdaság viszont nem létezik beteg, depressziós, bizonytalan, ambícióit vesztett társadalommal. (Ha ez az előző kormányokra vonatkozott, akkor oké, de most a kialakuló széleskörű nemzeti összefogásnak megjelentek a biztató eredményei.)

A szabadságharcot itthon kell hát elkezdeni. Először a saját gazdaságunkat, saját polgárainkat kell felszabadítani. A bürokrácia, a szervezetlen állam, a romló közszolgáltatások, a belső megosztottság romboló hatása alól. Ha ez sikeres lesz, a magyar nemzetgazdasági miniszter nyugodtan mehet (a jövő évi elnökségünk idején) brüsszeli kollégáihoz, nem őt állítják pellengérre. Sőt! ő lehet az, aki hangosan kioktatja a nagy EU-országok képviselőit, miért is nem őrzik jobban országuk pénzforgalmát.

 

Lehet-e az EU-t  vezényelni?

 

Ha már szóba került, ideje visszakanyarodtunk az EU-hoz. Karmesterünk készül, utazik, tájékozódik, minden fontos szereplővel tárgyal. Az már most világos, hogy Orbán Viktor mint soros elnök nemcsak a szépen elképzelt főbb témákkal kell, hogy foglalkozzon, sorra beesnek az unió aktuális válságügyei, aztán hiányzik még az EU költségvetése stb. Talán előállhat azért az alapvető problémává vált roma-üggyel, magyar kezdeményezés lehet még a keleti régió... Egy soros elnöknek azonban nincs könnyű dolga. Ha a karmesteri példánál maradunk, akkor Orbán Viktornak a világ legfurább zenekarának kell vezényelnie. 27 szólistát úgy megszólaltatnia, hogy abból valami zenének nevezhető jöjjön ki. Külön figyelemmel kell lenni a nagyokra, hogy leereszkedőek legyenek, a kicsikre pedig azért, hogy ne rosszalkodjanak, az igyekvő kezdők pedig, legalább ők kövessék a pálca bátorító útmutatóit, hogy a többiekre is ösztökélőn hathassanak. A karmester nem tanár bácsi, pálcájával nem fegyelmezhet körmössel, fenékre suhintással, legfeljebb a partitúratartót kocogtathatja. Grimaszokat sem vághat, szúró szemeket sem mereszthet, mert valamelyik szólista magára veheti és sértőnek találhatja...

Úgy gondolom, hogy bármilyen káosz, zsibvásár, klub vagy akármi is ez a zenekar, Orbán Viktor jól fogja vezényelni, mert jól tud kommunikálni. Nekünk az az érdekünk, hogy kommunikálja a 26 másiknak a forradalmunkat, pénzügyi szabadságharconkat, hogy követőkre, minél több szövetségesre találjunk. Ezért nem is olyan fontos, hogy a zenekar együtt fújja, húzza, hiszen az összhang aligha teremthető meg, a fals cincogás meg minek. Ha az EU-ban nem is lehet fegyelem, vagy csak óriási erőfeszítések, kompromisszumok árán hozható össze egyszer-egyszer, nálunk, itthon ez nélkülözhetetlen.

 

A forradalomban a hátráltatókat a perifériára!

 

(…)A régieknek még a gondolkodásmódja se jó, csak akadékoskodnának, hátráltatnák az új, átfogó rendszer megteremtését. Amerikában is sokan távoznak addigi posztjukról, ha új adminisztráció kerül hatalomra. Az elmúlt húsz év alatt is volt rotáció, de nem ilyen hatalmas. Akkor maradt a neoliberális korszak, ezt meg most elsöpri az Orbán Viktor által említett forradalom. Akik maradtak egyes független szervezetek élén, hibát követtek el azzal, hogy nem ismerték fel a kétharmados többsség által lépésenként végrehajtott és még végrehajtásra váró sajátos rendszerváltozást. Azt hitték, azt csinálhatnak, amit akarnak, vagy amit megtehettek a Gyurcsány- és Bajnai-kormány idején. Például ahogy elődeik kirohangáltak Moszkvába feljelenteni, úgy ők Brüsszelben, vagy New Yorkban az IMF-nél mószerolták Orbán Viktort. Ebben az új világban ezt nem lehet büntetlenül tenni. Simán meg lehetett volna változtatni a nemzeti banki törvényt és az illetékes minisztérium alá rendelni államtitkárhelyettesi poszttal, de nem tették az ellendrukkerrel. Csak dicsérni lehet Orbán Viktor nagylelkűségét, hogy csupán Járai Zsigmondot és felügyelőbizottsági társait ültetette Simor András ,,független” MNB elnök nyakába. Kopits György csak a dolgát tette, de poénkodott, és megfeledkezett arról, hogy a nemzethez és a forradalmához tartozik, s nem az IMF csicskája. Nem véletlenül merült fel egy újfajta Költségvetési Tanács létrehozásának gondolata.

Tudomásul kell venni, hogy az előző rendszernek vége. Bárki bármilyen vezetői poszton is van, a nemzet katonája. Előző lapszámunkban leírtam három kulcsszót: Türelem, bizalom, fegyelem! Az utóbbi a fegyelem a nemzet katonáira is vonatkozik. Ma már sokkal többet tudunk az előttünk álló változásokról, a türelmünk pedig megedződött, ezért e kulcsszót másikra cserélem: ez a lojalitás. A sorrend is megváltozott. Mit vár el a forradalom és a nemzet pénzügyi szabadságharca? Ez a három szó: Fegyelem, bizalom, lojalitás.

Magáévá tehetné ezt az Alkotmánybíróság is, mert ha azt hiszik, másfelé húzhatják a nemzet szekerét, könnyen úgy járhatnak, hogy 2011-ben az alkotmányozó többség a Felsőház mellett dönt, s rájuk már semmi szükség sem lesz.

Egyedül a Parlamentben az ellenzéknek van megengedve hogy ellentmondjanak, bíráljanak, a tévéközvetítések népszerűségéért tülekedjenek. No, nem a színjátékért van szükség rájuk, hanem a parlamenti demokrácia létezésének újabb bizonyítására. Az okos vezetők megértik, mi a forradalom, tudják, hol a helyük, mint ahogy köztársasági elnökünk is. Példát vehetnek róla, róluk.

Fegyelem, bizalom, lojalitás. A lojalitás hűség is. Csak azok a partnereink a nemzet e fontos harcában, akik e három kulcsszót magukénak vallják.

Fegyelem, bizalom, lojalitás! Ha ezt tartjuk szem előtt, akkor a kétharmaddal, a forradalmunkkal vagyunk, a munkahely-teremtéssel, a vásárlóerőnöveléssel, a fellendüléssel, a jobb jövőre érdemes magyar nemzettel vagyunk, és az ország többségével együtt építjük a pénzcentrikus, piacmániás bérrabszolga-neoliberalizmus helyett a szabad, emberközpontú új világunkat!

(A teljes cikk a Leleplező új számában!)

_______________________________

A LELEPLEZŐ KAPHATÓ AZ UJSÁG ÉS KÖNYVÁRUSOKNÁL!

A 2010 két utolsó száma folyamatosan megvásárolható!

Szerkesztőség elérhetősége: leleplezo2010@gmail.com

RENDELJE MEG A LELEPLEZŐT AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

 

SZLIMÁK HAJNALKA TEL: +36 20 221 95 77

Legfrissebb számok Ára: 1490 Ft

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

990 Ft-ért csak internetes rendelés esetén.

leleplezo2010@gmail.com 

+ 36 20 221 9577

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: ORBÁN ÉVE, A SZEBESZÁLLÁS ÉVE - Tőke Péter
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - A LEGJOBB ARCHÍV CIKKEK 2010 ÉVFOLYAMAI - © 2008 - 2024 - borbortokosklub.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat