Mándoki Andor: Minden magyar kétmilliós eladósításának históriája és rendezése

Az ország kiárusítói akár nyolc évet is kaphatnának

Felelősen gondolkodó értelmes ember nem adósodik el. Ritkán vesz fel hitelt. Ha igen, akkor mindig csak annyit, amennyit biztonsággal vissza is tud fizetni. Felelőtlen, naiv, hiszékeny, együgyű embert, vagy szándékos nem törlesztőt lehet csaló, jöttment idegen vigéceknek becsapni, eladósítani, adósságcsapdába csalni. A globalizáló gazdaságpolitikának, az újkori gyarmatosításnak két alapozó feladata van: az eladósítás és a privatizálás. A kettő szorosan tartozik egybe. Eladósítani a munkanélküli kamatszedés lehetősége miatt kifizetődő. Privatizálni pedig azért, hogy az eladósítottnak ne legyen termelői vagyona, amivel kitermelheti a felvett hitel visszafizetését. Így köthető adósságcsapdába akár az idők végtelenségéig. Magyarország eladósítása és termelői vagyonának ellopása, tönkretétele teljes sikerrel valósult meg a rendszerváltás ürügyén külső- és belső befektetők, valamint kollaboránsok közbejöttével.

A magyar államot, a lakosság egy részét adósságcsapdába juttatták a globalizáló gazdaságpolitika irányítói és ügynökei. Külső bruttó adósságunk 140 milliárd dollár, a lakosság devizahiteleit is beleértve. Hatalmas összeg még akkor is, ha vannak nálunk még nagyobb mértékben is eladósodott nemzetek. 2009-ben az adósságszolgálat 3000 milliárd forint, amiben 1000 milliárd a kamat. Összehasonlításul tudni érdemes, hogy 5,8 millió embernek minimálbér, nyugdíj, nettó kereset címén 6500 milliárd forint jut, ami csak gyatra, nyomorgó élethez elég. Még kirívóbb a kívülről diktált gazdaságpolitika szándékolt pusztítása, ha tudjuk, hogy az elmúlt nyolc év során 30 ezer milliárd forint került beruházásra és nem növekedett a gazdaság, nem lett több munkahely, és az életszínvonal tovább romlott. Vagyis a felvett hitelek nem a gazdaság fejlesztését szolgálták, hanem pazarló költekezésre, korrupcióra folytak el.

Külső eladósodásunk az elmúlt nyolc év során 20.000 milliárd forinttal növekedett a kommunista-liberális kormányok országot, gazdaságot pusztító, vagyonunkat hűtlenül, hanyagul kezelők regnálása következtében. Büntető Törvénykönyvünk idevonatkozó paragrafusai szerint akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiróható a felelősökre.

 

A 2009. év folyamán fizetett adósságszolgálatból tisztességes, értelmes mérnökök 300 ezer új munkahelyet hozhatnának létre. Az egymillió új munkahely programnak ez közel harmada. Egy év alatt ennyi pénzt fecsérelünk el csak azért, mert nyolc év alatt a regnáló kommunisták és liberálisok rombolták országunkat, hűtlenül kezelték a rájuk bízott gazdaságunkat, vagyonunkat. Miközben a bérek maradtak, az árak az uniós egekbe szöktek, a fogyasztóvédelmi törvények semmit érőek az életszínvonalunk romlott. Megértjük az események ilyen alakulását, ha ismerjük a globalizáló gazdaságpolitika legfontosabb alapozó célkitűzését, a kiszemelt ország eladósításának szándékát. John Perkins „Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” című könyvéből derül erre fény. Bevezetőjében írja:

„A gazdasági bérgyilkosok jól fizetett szakemberek, akik dollármilliárdokat csalnak ki a világ országaitól. A Világbank, az USAID (U.S. Agency for International Development, Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) és más külföldi „segélyszervezetek” pénzét a világ természeti erőforrásait ellenőrző nemzetközi nagyvállalatok és néhány gazdag család zsebeibe tömik. Eszközeik között meghamisított pénzügyi jelentések, manipulált választások, megvesztegetés, erőszak, szex és gyilkosság is szerepel. A birodalmak létével egyidős játékot űznek, de ez a játék most, a globalizáció korában új és ijesztő méreteket öltött. Én tudom, én is gazdasági bérgyilkos voltam.”

Az író az egyik, ilyen feladatú amerikai tanácsadó iroda kiválóan képzett főnöke volt. Amint bevallja, a kiválasztott ország illetékes politikusait, irányítóit kellett rávenniük nemzetük elárulására. A mi országunk sem volt kivétel, nálunk is győzedelmeskedhetett a globalizáló gazdasági diktátum, a szégyenletes közgazdasági dogma. Bevezetése már a kommunisták idején elindult. A reformer közgazdászok voltak az élcsapat. A rendszerváltást követően pedig a Szabad Demokraták Szövetsége ügynökei a nemzetellenes gazdaság átalakítási irányzatnak, módszernek, praktikának, a kozmopolita liberális gazdaságpolitikának.

Nagy valószínűséggel ezen közgazdasági dogma híveinek egy része nemcsak meggyőződésből, hanem sokkal inkább az anyagi érdekek miatt vállalta a nemzetellenes feladatot. Erre szolgálhat dokumentumként az 1995. év folyamán megjelent Méreg című folyóirat 1. számának egyik írása. Ezek szerint 1992-ben a Methodisták Világkongresszusán átadtak Iványi Gábor SZDSZ-képviselőnek egy listát azokról, akiket azért fizet a Világbank, hogy bármi áron fenntartsák a magyar adósságtörlesztést. A listát Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke állítólag átadta Antall Józsefnek. Az írás felsorol néhány nevet kérdésként a listáról (Surányi György, Tardos Márton, Kupa Mihály, Raskó György, Medgyessy Péter is?). A teljes névsort a következő számban ígérték közölni, ami viszont már sohasem jelent meg.

A Soros Alapítvány részére érkezett tekintélyes összegű támogatás sem valószínű, hogy a globalizáló gazdaságpolitika kifosztottjainak a segélyezésére került kiosztásra.

Országunk eladósítása már a kommunista korszakban veszi kezdetét a hetvenes évek elején. A Magyar Nemzeti Bank: „Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon, MNB Műhelytanulmányok” szerint 1989 előtt 24 milliárd dollárt törlesztettünk és 11 milliárdot kamatként (25%-os) adósságszolgálat címén. Maradt 21 milliárd dollár adósság 1989 végére. A visszafizetésekről évek szerinti számsorok találhatók a tanulmányban. A forrás bevonásáról hasonló nincs. Néhány soros szöveges tájékoztatás olvasható, miszerint egy milliárd dollár forrásbevonás és 11 milliárd dollár kamatfizetés után maradt 20,4 milliárd dollár adósságunk.

Megismerve a liberális globalizáció praktikáit, még a jámbor olvasóban is felmerülhet az a gyanú, hogy valahol a számlánkra könyvelt hitelpénznek zöme talán be sem jött az országba.

A kommunistáktól örökölt adósság vállalását illetően vita alakult ki. Egyesek szerint a Szovjetunió a tőkés világ pénzügyi támogatásával jött létre, és egy befektetői vállalkozásnak tekinthető. A kelet-európai népeket ugyancsak a nyugati világ adta el rabszolgáknak a szovjet kizsákmányolásnak. Ugyanez a tőkés világ hitelt ad a rabszolgatartóknak uralmuk fenntartására. Mikor ez az üzleti vállalkozás állítólag csődbe kerül, és felszámolják a Szovjetuniót, ugyan milyen jogi és főleg erkölcsi alapja van a rabszolgától követelni az elnyomó adósságát? Különben is felszámolás esetén a befektető írja le a rabszolgatartónak hitelezett pénzét. Elveszett! Rossz befektetés volt. Már ebből is fel kellett volna ismernünk, hogy „felszabadításunk” egy orbitális hazugság, és az elveszett tengerentúli gyarmatok pótlására kellünk az Európai Uniónak, amit az Egyesült Államokkal együtt a pénzuralmi rend világhatalmi érdekkörébe vontak már korábban.

Voltak mások is, kommunista reformer közgazdászok, akik tudós hevülettel és szakszerűtlen érvekkel bizonygatták, hogy nekünk kötelességünk fizetni. Nagy Pongrác külhonból hazatért piacgazdasági és banki tudással, tapasztalattal, fölényesen verte vissza Hárshegyi Frigyes, Fekete János, Kádár Béla, Kupa Mihály, Bod Péter Ákos és más pénzügyi, tervgazdasági szakértőink érveléseit a „Magyarország külső adósságproblémája” című írásában. Megjelent a „Gazdaság és Társadalom” c. folyóirat 1999. 1-2. számában. A sok közül kiemelkedően hírhedt volt Botos Katalin közgazdász érvelése. Az adósságot akkor is fizetni fogjuk, ha tönkremegy bele az ország. Igaza lett, fizetünk azóta is, és tönkre is ment bele az ország.

Biztosan akadnak országok, ahol az ilyen otromba kijelentésért, állásfoglalásért az illetőt a főnöke azonnal kirúgja hivatalából. Az utcán pedig bármelyik járókelő büntetlenül leköpheti. Nálunk ezzel a szellemi, erkölcsi színvonallal lehetett valaki „konzervatív, nemzeti” államtitkár. Sőt, egyetemeink egyikén még oktathatja is a fiataljainkat tudásra és hazaszeretetre.

Végül is győztek tervgazdasági tudósaink. Új, bölcs vezetőnk döntése alapján hiszékeny emberként kamatostól fizetjük a hiteleket vissza, amelyek talán be sem jöttek, amelyeket az emberi jogokat oly fennkölten védelmező nyugati tőkések a szovjet rémuralom meghosszabbítására folyósítottak, amelyekből jó esetben felépített korszerű nyugati üzemeket az új gazdasági rend nevében a globalizáció érdekében felszámolták, lerombolták, ellopták új uraink, új gazdagjaink. Fizetünk, törlesztünk, felveszünk új hiteleket, és csak fizetünk tovább vég nélkül naiv, hiszékeny, ostoba emberként.

Az Antall-kormány vállalta a törlesztést, pedig ebben az időben 101 ország kapott 1200 milliárd dollár értékű átütemezést és elengedést, könnyítést. Kiknek az érdekeit képviselte az első rendszerváltó kormány? Ha csak ezt az egy „tévedését” követte volna el, már akkor is akaratlanul és joggal juthatnának eszünkbe Károlyi Mihályék. A Horn-kormány idején mérsékelten növekedett, a Fidesz-időszak végén még csak 38 milliárd dollár a külső adósságunk. 2002 után 140 milliárd dollárra duzzadt a kommunista-liberális kurzus, vészkorszak idejének végére. Méltó, mélységes undort vált ki az a primitív csalás is, ahogyan a pénzvilág vigéce becsalja Kádár rendszerét a Világbank adósságcsapdájába. Majd ugyanaz a hírhedt figura miként veszi rá a tévén keresztül naiv százezrek tömegét a devizahitelekre, hogy kicsalhassák tőlük a bankok segítségével az otthonaikat. Érthető, hogy a köztársaság elnöke megvetését jelezve nem fog vele kezet, amikor a kommunista-liberális kormány „érdemei elismeréséül” magas állami kitüntetésben részesíti.

Adósságunk rendezése

A külső eladósítás félelmetes, szinte kivédhetetlen fegyver a globalizálók arzenáljában. Elszívja a kiszemelt nemzetgazdaság tőkeerejének jelentős részét, az esetek többségében felesleges, pazarló beruházásokra, költekezésre, fogyasztásra és nem utolsó sorban féktelen korrupcióra. Ez a hatalmas pénztömeg elvész, nincs semmi eredménye a gazdaság növekedésében. A hitelező számára viszont búsás eredmény a munkanélküli kamatjövedelem, és ami talán még ennél is fontosabb, a politikai hatalomra gyakorolható befolyás. Ez az újkori gyarmatosítás megvalósítási technikája. Az eladósítás gátolja a fejlődést, a növekedést és az életszínvonal javításának lehetőségét a társadalom jólétének megteremtésében.

Ha naiv, hiszékeny, ostoba emberként semmit sem teszünk, csak fizetünk, és vesszük fel továbbra is pazarló költekezésre a hiteleket, akkor örökre rabszolgák leszünk ismeretlen befektetők szolgálatában. Végre valamit tenni kell! A kormány az államháztartásban csak annyit költsön, amennyi a bevétele. A továbbiakban ne vehessen fel hitelt csak előzetes hatásvizsgálat bemutatásával az Országgyűlésben. Kezdjen hozzá az adósság csökkentéséhez, rendezéséhez. A KDNP „Szegénység felszámolása” című gazdasági programjában található külső eladósodásunk felszámolására példaértékű megoldások javaslata szolgáljon útmutatásul.

Argentin adósság kezelése

2001-ben az argentin kormány felmondta a külföldi adósságának törlesztését és a kamatok fizetését. Négy év után a tárgyalások eredménye az lett, hogy az ország külső adósságának háromnegyedét elengedték, a többit átütemezték. Argentínát nem szállta meg egyik nagyhatalom sem, még az izraeliek sem. Nem közösítették ki sehonnan sem. Argentínában nem romlottak, hanem javultak azóta az életviszonyok. (Drábik János: Az emberközpontú világrend, Gold Book Kiadó 2007)

A külső adósságunk rendezésére Síklaky István a következőket javasolja: a kormány a külső és belső adósságszolgálat teljesítését három évre felfüggeszti, és egyidejűleg kidolgoz egy tervet a hitelezők elé. Számos gazdaságélénkítő intézkedéssel a fizetési mérleget javítja a termelést ösztönző adóreformmal. A megtakarításokat a gazdaság fejlesztésére fordítja. Összegezésként többlet jön létre a kereskedelmi és a fizetési mérlegben. Ezt követően a pozitív pénzügyi egyenleg felét a tőketartozás törlesztésére fordítja a kormány. Az erre következő esetleges gazdasági zárlatot is ki lehet védeni a létfenntartáshoz szükséges termékek hazai biztosításával, és a nem csatlakozó országok gazdasági együttműködésével. A pénzügyi támadásokra is van védelmi lehetőség. (Siklaky István: Létbiztonság és harmónia, Éghajlat Kiadó 2003)

Cseréljük le adósságunkat export kötelezettségre! Keressünk olyan befektetőket, akiknek dollárfeleslegeik vannak! Biztos áruszállítással vállaljuk a visszafizetést!

Érdemes még Milton Friedman Nobel-díjas közgazdásznak az USA államkötvényekben lévő adóssága kifizetésére tett javaslatát tanulmányozni adaptálás céljából. A monetáris hatáskör kormányzati ellenőrzés alá vételével a Magyar Államkincstár (vagy egyéb erre létesült szerv) két-három év időtartam alatt bocsásson ki állami közpénzt. Ezzel vásárolja vissza a bankrendszernél lévő mintegy azonos értékű állami hitelleveleket. Egyidejűleg a Nemzeti Bank törvény módosításával tegye lehetővé a jelenlegi 5% banki tartalék ráta felemelését 100%-ra. A 100%-os banki tartalék ráta esetén az állami kibocsátású pénz a bankrendszerhez kerülve a termelő gazdaságban nem okoz inflációt. Ezáltal az állam megszabadulhat adósságától, és a költségvetés terhei csökkennek. (Drábik János: A pénz diktatúrája, Gold Book Kiadó 2005)

A kormányok kötelessége a lakosság külső eladósodottságát fékezni, megállítani, mivel a törlesztés a társadalom egészére ró hátrányos kötelezettségeket. Meg kell tiltani a lakosság félrevezetését szolgáló THM kifejezéssel a tényleges kamatfizetési kötelezettség elfedését, továbbá a pénzügyekben járatlan lakosság számára a valutaalapú hitelek szolgáltatásának lehetőségét a bankoknál (Dr. Plenter János: A bankok és a pénzügyi gépezet önkényuralma a magyar gazdaságban, Kapu 2008 10. sz.)

Az adósságunk kivásárlására tett javaslat ismétlés. A Kapu 2006 8. számában a „Nemzeti Összefogás Program” című írásunkban már javasoltuk:

„Adósságcsapdába kergettek. Egyik fő célja a globalizáló gazdaságpolitikának, hogy pénzügyi rabságot idézzen elő. Ettől meg kell szabadulni. Különben soha nem lábalunk ki a válságból. Addig űznek a hitelek felvételére, amíg olyan mértékű lesz a tartozásunk, hogy a földünket követelhetik tőlünk. Egy szocialista-liberális kormány pedig készséggel szolgálja ki a globalisták igényeit. Földönfutók leszünk, hazátlanok. Kicsalják alólunk az országot. Váltsuk át ezért adósságunkat külpiaci áruszállításra. Ajánljuk fel az oroszoknak, kínaiaknak, hogy fizessék ki adósságunkat, és ezért ipari, főleg mezőgazdasági termékeket exportálunk számukra. Fölös dollármilliárdjaik vannak, amire befektetési lehetőséget kínálunk. Biztos befektetés számukra adósságunk kifizetésével az egyre inflálódó dollárjaikat értékkövető importra cserélni. Mi pedig adósságunkat exportkötelezettségre válthatjuk. Piacot szerzünk. Adósságszolgálat helyett beruházunk, fejlesztünk, munkahelyek ezreit hozzuk létre, exportálunk, külkereskedelmi deficitünket csökkentjük. A további eladósodásunkat fékezzük, megállítjuk. Többet termelünk, bért, járulékokat, adót növelünk, vagyis érdemben a GDP-t növeljük, gyarapodunk. Visszaszerezhetjük az orosz piacaink jelentős részét és javulhat az orosz–magyar kapcsolat. Ez utóbbi a várható uniós bővítés esetén még politikai hozadék is.”

Reméljük, hogy az Orbán-kormány rendezi a külső eladósításunkat. A javasolt lehetőségek közül választ, vagy egy új módon számolja fel pénzügyi rabságunkat. Bizakodásra ad okot az a szándéka az új vezetőinknek, miszerint az IMF-fel esetleg csak adós–hitelező viszonyt kíván fenntartani, és nem tart igényt a gazdasági tanácsaikra, mivel azok mindenütt megbuktak. Pusztítást okoztak, szegénységet, nyomort teremtettek.

Kié legyen az új termelői vagyon?

Ha sikerül az állam külső adósságát lecserélni, eladni exportszállítási kötelezettségre, akkor az évi több ezermilliárd forint értékű adósságszolgálat felszabadul fejlesztésre, beruházásokra, új termelői vagyon létesítésére, illetve a termelés bővítésére. Felmerül a kérdés: kik legyenek az új termelői vagyon tulajdonosai? Az eddigi tapasztalatainkból az következik, hogy kik nem lehetnek az új tulajdonosok. A mostani kapitalizmusunk új urai. A külföldi befektetőkből már elegünk van. Újgazdagjaink nem termelőmunkával szerezték vagyonukat, tehát nem értenek a termelő vagyon működtetéséhez, a piacgazdasághoz sincsenek tapasztalataik. Akkor hát miért bíznánk rájuk az egymillió új munkahely üzemeltetését, adnánk számukra ajándékba egy újabb hatalmas vagyonrészt? Bebizonyosodott, hogy nem elkötelezettek a lakóhelyük felvirágoztatására. Ezért az új termelői vagyon, az egymillió új munkahely tulajdonosai az állam, az önkormányzatok, a szövetkezetek, a munkások, a menedzserek, feltalálók, a lakosság dolgozó rétege legyenek. Nagy hibát követne el a kormány, ha a tervezett hatalmas vagyonrészt megint a külső erők, a szolgálatukba szegődöttek kezére játszaná át. A külföldiekből és a kommunistából vedlett kapitalistákból már éppen elég van Magyarországon. Végre hozzá kell kezdeni a nemzeti tőkés réteg felépítéséhez.

(A teljes cikk a Leleplező új számában olvasható)

_______________________________________ 

A 2010 két utolsó száma folyamatosan megvásárolható!

Szerkesztőség elérhetősége: leleplezo2010@gmail.com

RENDELJE MEG A LELEPLEZŐT AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEN, A LEGÚJABB SZÁMTÓL AZ ELSŐ PÉLDÁNYOKIG:

 

TEL: +36 20 221 95 77

Legfrissebb számok Ára: 1490 Ft

2009 számok és a régebbiek AKCIÓS ÁRON,

990 Ft-ért csak internetes rendelés esetén.

leleplezo2010@gmail.com 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldal: MINDEN MAGYAR KÉTMILLIÓVAL TARTOZIK -Mándoki Andor
LELEPLEZŐ - ORSZÁGKRÓNIKA - A LEGJOBB ARCHÍV CIKKEK 2010 ÉVFOLYAMAI - © 2008 - 2024 - borbortokosklub.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat